HomeSzakmai hírek tervezőknek2018.11.22.

ArchiCAD szennyfogó tervező tárgyobjektum

Hogyan tervezzünk egyszerűen és profi módon, hatékony és esztétikus szennyfogókat? Erre a kérdésre nyújt megoldást a Cleartex szennyfogó tervező tárgyobjektum, melyet az ArchiCAD program alá fejlesztettünk ki. A tárgyobjektum nem egy egyszerű termékkatalógus, hanem megfelelve a legújabb elvárásoknak, egy BIM alapú tervezést biztosító eszköz, mely valódi tervezői segítséget nyújt az építészek számára. 

Az ArchiCAD program talán a legismertebb tervező program az építészek körében. Sok éve segíti a tervezői, illetve a kivitelezői munkát, a közelmúltban már a 22-es verziója jelent meg. A legmodernebb épületinformációs modellezés (BIM) alapú tervezést lehetővé tevő ArchiCAD szoftverhez számos kiegészítő bővítmény létezik, ezek közül az egyik egyedülálló tárgyobjektum a Cleartex szennyfogó tervezője. A szennyfogó tervező a 13-as verziónál készült el először és azóta több alkalommal is frissítésre került. Az utolsó nagyobb újításra tavaly került sor, ekkor megtörtént a tárgyobjektum angol és német nyelvre való fordítása. Ez a változat az ArchiCAD 21 és 22-es verziójával kompatibilis.

A szoftver tavalyi legfontosabb új eszköze és a Cleartex szennyfogó tervező tárgyobjektum között több hasonlóság megfigyelhető. Az ArchiCAD 21 legfontosabb újítása a lépcsőtervező volt, amire erős tervezői igény mutatkozott és kedvező fogadtatásra is talált a szoftverhasználók körében. Az építészek egy jól használható eszközt kaptak egy olyan építészeti elem megtervezéséhez, ami minden épületben jelen van. A bejáratok a lépcsőkhöz hasonlóan szintén minden épületben megtalálhatók, a bejáratoknak pedig elhagyhatatlan eleme a szennyfogó. Ezeknek a szennyfogó rendszereknek a megtervezéséhez kíván segítséget nyújtani a Cleartex tárgyobjektuma. Ezt pedig a lépcsőtervezőhöz hasonlóan intuitív módon teszi, tehát követi a tervezői gondolkodást. Az építészeknek nem kell behatóan ismernie a szennyfogókat ahhoz, hogy hatékony, esztétikus és az épülethez illő szennyfogó rendszert tervezhessenek. Elegendő néhány, az épület környezetére, várható forgalmára, funkciójára vonatkozó kérdésre választ adniuk és a program segít megtalálni az optimális megoldást, így az építészek a termékek tanulmányozása helyett valóban tervezői munkájukra koncentrálhatnak.  

A tárgyobjektum ingyenesen letölthető a Cleartex Kft. honlapjáról: https://drive.google.com/file/d/1RV5pT1NJ7Zg4tEG4_TSS9OJoAgUTYAiU/view

A program használatát felhasználói kézikönyv segíti: https://cleartex.hu/pdf/Felhasznaloi-kezikonyv-Cleartex-szennyfogotervezo-targyobjektum-AC22.pdf de bármilyen kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot a cleartex@cleartex.hu e-mail címen.

A cikk szerzője: Pokorni Flóra

—————————————————————————————————————————————————————————————

Miért válasszuk Alutrend szennyfogót a bejáratokba?

 

Miért válasszunk alumíniumsínes szennyfogót? Az alumínium sínekből készült szennyfogók hatékonyak, elegánsak. Legismertebb és egyetlen hazai gyártású védett márkája az Alutrend, mely az elmúlt években a legmagasabb minőségű termékként vált ismertté. A zónaszeméletnek megfelelően kül- és beltéren is alkalmazható, a tervezői igényeknek megfelelően pedig bármekkora méretben és bármilyen formában legyártható.

További részletek a honlapon:https://alutrend.hu/alutrend/

A cikk szerzője: Pokorni Flóra

—————————————————————————————————————————————————————————————

Zónaszemlélet | Mi a különbség egy egyszerű lábtörlő és egy szennyfogó rendszer között?

 

Hogyan őrizhetjük meg minél jobban a belső terek tisztaságát és mitől lesz hatékony a bejáratban található szennyfogó? Minden épület egyedi, így bejárataik is különbözőek. Ebből kifolyólag nem lehet mindenhol egységes megoldásokat alkalmazni a szennyeződések letisztítására. Abban, hogy hogyan érdemes felépíteni egy bejárat szennyfogó rendszerét segítséget nyújt a zónaszemlélet.

További részletek a honlapon: https://cleartex.hu/zonaszemlelet/

A cikk szerzője: Pokorni Flóra

 

 

—————————————————————————————————————————————————————————————

 

 

 

Tisztaságvédelmi program tervezőknek – tervezéssel

 

Mit jelent a tisztaságvédelem?

Mindannyian tapasztaljuk akár otthon, akár bármely középületben, hogy az alapos és rendszeres takarítás ellenére is milyen könnyen és gyorsan elkoszolódnak a burkolatok. Ennek valódi oka a prevenció hiánya, vagyis az, hogy a szennyeződés bejutása elleni védelem a gyakorlatban alig van jelen.

Tisztaságvédelmi programunk a hatékony prevenció kiválasztására, és annak helyes gyakorlati alkalmazására épül.

Miért tartjuk fontosnak?

A feltakarítandó szennyeződések legnagyobb százalékban a cipőtalpakon, kerekeken (babakocsi, gurulós táska, kerekes szék, bevásárló kocsi stb.) jut be az épületekbe. Ezek ellen nem csak a vég nélküli, fárasztó takarítással lehet védekezni.

A prevenció első és legfontosabb állomásai a bejáratok. A szennyeződések felfogását nem az épületen belül kell kezdeni, már az ajtók előtt meg kell akadályozni a bejutásukat!

Hogyan kapcsolódik ez a program a tervezéshez?

Kiemelkedően fontosnak látjuk ebben a kérdésben a tervezők lehetőségeit, feladatát.  A prevenció kultúrájának terjesztésében elől járhatnak a tekintetben, hogy a megálmodott új épületekhez, a felújításokhoz mindig megfelelő minőségű és mennyiségű szennyfogó zónákat terveznek be. Ezzel jelentősen hozzájárulnak az épületek könnyebb karbantartásához, folyamatos tisztaságához, a burkolatok élettartamának meghosszabbításához. Elkerülhetővé válnak a csúszós burkolat okozta veszélyek, az elkoszolódás miatti esztétikai kifogások. Hozzájárulnak a takarítási költségek csökkentéséhez, és általában a környezetünk megóvásához.   

Cégünk 25 év tapasztalatai alapján állította össze tisztaságvédelmi prevenciós szolgáltatási csomagját. Ennek első 3 pontjában látjuk az együttműködés lehetőségét a tervezőkkel.

  1. A tervezés során közösen elemezzük a forgalmi adatokat és a szennyező hatásokat.
  2. Ajánlásokat fogalmazunk meg a tisztaságvédelemre épülő optimális takarítási modellhez.
  3. Minden helyszínre javaslatot adunk az oda legalkalmasabb szennyfogó termékekre.
  4. A kivitelezés során a kiválasztott szőnyegeket az egyes helyszínek adottságai szerint méretezzük.
  5. Házhoz szállítunk, beépítünk, segítünk a beüzemelésben és a felülvizsgálatokban.
  6. A fenntartható hatékonyság érdekében hosszútávú keretmegállapodást dolgozunk ki az üzemeltetőkkel.
  7. Elvégezzük a rendszeres karbantartással és a szervizeléssel járó feladatokat.
  8. Elvállaljuk a szennyfogók időszakos mélytisztítását, nagytakarítását.
  9. Szolgáltatásainkat minden esetben 100% vevőelégedettségi garanciával végezzük.

Helyesen alkalmazott prevenció + Okos takarítás = Tisztább környezet

A cikk szerzője:Huber Ilona Katalin

—————————————————————————————————————————————————————————————

 

 

 

Hidegburkolat helyett PVC

 

Különleges és izgalmas burkolatot alkothatunk vizes helyiségekben akkor is, ha nem a hagyományos hidegburkolatot használjuk.

Ma már sok esetben előnyt élveznek a csempehelyettesítő anyagok, mint a műgyanta, a dekorbeton vagy akár a PVC. A minőségi PVC előnye, hogy padlóra és falra egyaránt helyezhető, ellenáll a baktériumoknak, penésznek, gombának, és súrolható is.

Egészségügyi intézmények, kórházak, oktatási intézmények, bevásárló központok és irodaházak előszeretettel választják ezt a burkolat típust. Széles választékkal rendelkezik a színek és minták területén, ezért e gazdag és kifejező megjelenés korlátlan design-lehetőséget biztosít a tervezés során. A színazonos hegesztőcsíkoknak köszönhetően mindig „illesztésmentes”, egységes felületet alkot.

A takarítók titkos vágya teljesülhet, soha többé nem kell a besárgult fugatisztítással kínlódni, abban az esetben, ha sima (nem strukturált) felületű PVC-vel van a padló vagy a fal burkolva.

A családi házas környezeten túl természetesen nagyforgalmú helyeken is megállja a helyét a PVC. Kopásállósága kifejezetten nagy. Kevésbé sérülékeny, mint a műgyantapadló. Az apróbb karcolások, sérülések csiszolás segítségével egyszerűen eltüntethetőek. A javított részek ezután felületkezelést kapnak. Speciális PUR védőréteggel látják el, ami garantálja a kopásállóságot.

A magas kopásállóság mellett a legfontosabb szempont vizes helyiséges esetében, hogy a PVC padló csúszásmentes (R10) legyen. A biztonságos közlekedés kulcsfontosságú, mind a személyzet, mind a látogatók számára.

Nagy választékban léteznek vizes helyiséghez való falfestékek, amelyek ellenállnak a nedvességnek és a penészedésnek. Felületük könnyen tisztítható, bár a legtöbb esetben a súrolást kevésbé bírják. A teljes vízzárást azonban a festékek többsége nem biztosítja, emiatt ideális burkolat a PVC a falakon is.

Amennyiben vizes helyiségbe tervez PVC burkolatot, keresse a Cleartex Kft. munkatársait, akik minden szakmai kérdésben segítségére lesznek, hiszen már sok ezer négyzetméter PVC-t kiviteleztünk az elmúlt évek során.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A cikk szerzője: Varsányi Brigitta

—————————————————————————————————————————————————————————————

 

 

 

 

Mire figyeljünk Tapiwall egyedi tapéta betervezésénél?

9 fontos dolog, amit önnek is tudnia kell!

  1. Hova tervezhető Tapiwall egyedi tapéta?
  2. Milyen széles és hosszú lehet egy tekercs?
  3. Az ügyfél tekercses terülő Tapiwall tapétát szeretne vagy fotótapétát?
  4. Milyen a mintaillesztése a Tapiwall tapétának?
  5. Kell-e a falat tapétázás előtt kezelni?
  6. Vlies vagy papíralapú a betervezésre váró egyedi Tapiwall tapéta?
  7. Milyen a tűzvédelmi besorolása?
  8. Menekülő útvonalra is lehet rakni?
  9. Hol kaphat technikai segítséget?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Válaszok:

  1. Tapiwall egyedi tapétát beltérre, kültérre és vizes helyiségbe, bármekkora méretben lehet tervezni.
  2. 130 cm széles lehet egy tekercs és 28 vagy 48 méter hosszú. Ajánlott szegmentálás 50-70 cm
  3. Tapiwall tekercses terülőtapéta mintánál a mintaillesztés betartása lényegesen fontos elem. Plusz itt még figyelembe kell venni, hogy illesztéssel vagy átfedéssel kerül-e fel a tapéta a falra. A minta raport (eltolásos illesztés) esetén a szükséges mennyiségszámításnál 10-20%-kal többet kell rendelni.
    Fotótapéta esetén a szélesség x magasság fogja meghatározni a szükséges méretet. Itt általában illesztéssel rakják fel.
  4. Tapiwall tekercses terülő tapéta esetén minden esetben előre jelezzük a minták kiosztását. Ennek segítségével könnyen ki lehet számolni a szükséges mennyiséget.
  5. Tapiwall Vlies és papír alapú tapéták esetén a tapétázás megkezdése előtt, minden esetben a falat mélyalapozóval kell bekenni. A tapétázást annak száradása után lehet megkezdeni. Ennek hiánya garanciavesztéssel jár.
    Öntapadós tapéta esetén a mélyalapozás nem szükséges. A falat viszont portalanítani kell.
  6. Vlies alapanyag betervezése esetén 12 féle struktúrából,
    papír alapanyag esetén – 11 féle struktúrából,
    öntapadós alapanyag esetén – 3 féle vastagságból,
    üvegszálas alapanyag esetén – 2 féle struktúrából tud választani.
  7. A Tapiwall egyedi tapéták tűzvédelmi besorolásai az alábbiak. A1, B1, M1
  8. Igen, menekülő útvonalra is tervezhetőek a Tapiwall egyedi tapétáink.
  9. Személyesen, telefonon, e-mailen a Cleartex Kft. munkatársai rendelkezésre állnak.
    Amennyiben kéri, mintakönyvet, fogásmintát is tudunk adni.
    Digitális prospektusunkat az alábbi linken éri el: https://cleartex.hu/pdf/Cleartex-Tapiwall-2019.pdf

Az alábbi weboldalakon tájékozódhat Tapiwall egyedi tapétáinkról:

https://cleartex.hu/fali-burkolatok/
https://tapiwall.hu
https://cleartesdesign.hu

A cikk szerzője: Arató Péter

—————————————————————————————————————————————————————————————

 

 

 

 

FABSCRAP – a színpompás PVC 

Nemrég megjelent az újrahasznosítással készülő, vibrálóan színes burkolat a Forbo kínálatában, a FABSCRAP. Csodákat lehet tervezni vele.

A sok kis színes szemcsével teljesen új padlófelületet hoznak létre, amely egy színes terrazzo-hoz hasonlít.  Az új PVC Prémium minőségű, ftalátmentes és valóban egyedülálló, mivel minden egyes szemcseméret különböző. A granulátumokat véletlenszerű színkeverékben használják fel, hogy egyedi, játékos padlóburkolatot hozzon létre, ami hozzájárul a jobb beltéri környezet kialakításához.  A koncepció 4 alapárnyalatból indul ki, amelyek a színes keverék hátterét alkotják: habarcs, porcelán kék, fehér és közép-szürke.

A 4 alapszín a Sphera Element homogén vinylgyűjteményből származik. A Fabscrap keverék 7 és 8 élénk színű véletlen kombináció a meglévő Sphera tartományokból. A keverék színei gyártási futásonként eltérőek.

Csak válassza ki az alap árnyalatát, de a színes keverék már meglepetés lesz! A Fabscrap színes mixje végtelen tervezési lehetőségeket kínál. Szemet gyönyörködtető ez a szeszélyes melegburkolat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A cikk szerzője: Varsányi Brigitta

 

 

 

 

 

Egyedi logós lábtörlő a DIAGEO irodaházban

A falakon megjelenő LED-fényes, dekorációs sávokkal harmonizáló, egyedi mintájú szennyfogó szőnyeg került a DIAGEO irodaház elegáns recepciója elé.

  

 

 

 

 

 

 

 

 

0 thoughts on “2018.11.22. Szakmai hírek tervezőknek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Kérjen tőlünk árajánlatot!

Válasszon árajánlatkérő űrlapjaink közül!

Töltse azt ki, majd kattintson a Kérem az árajánlatot! gombra. Kollégáink munkanapokon 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.