Tusványos 2025 – gazdasági párbeszéd Erdély szívében

A Cleartex Kft. meghívást kapott az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem eseménysorozatára:
Noda Levente, regionális exportigazgatónk a „Székelyföld üzleti potenciálja befektetői szemmel” című panelbeszélgetésen vett részt szakértőként, amit az Erdély Café sátorban tartottak meg.

A beszélgetés célja az volt, hogy befektetői nézőpontból értékelje Székelyföld gazdasági adottságait, infrastruktúráját és szolgáltatási hátterét, valamint felvázolja a régióban rejlő jövőbeni fejlődési lehetőségeket. A résztvevők kiemelték a befektetői környezet erősségeit és kihívásait, miközben gyakorlati szemlélettel vizsgálták, milyen irányok segíthetik a térség versenyképességének növelését.

A kerekasztal beszélgetésben Martini Réka, az MVM Csoport stratégiai és tranzakciós igazgatója,
Salamon Csaba, a CONVIVIS CEO-ja, az Élő Erdély Egyesület alelnöke, valamint az RMKT Brassó elnöke, és Tromposch Julianna, a Controlsoft Automatizare S.R.L. ügyvezetője vettek részt.
A beszélgetést Szungert Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának első beosztott konzulja moderálta.

Köszönjük a lehetőséget, hogy a Cleartex is hozzájárulhatott a térség gazdasági jövőjéről szóló szakmai párbeszédhez!

#Cleartex #Tusványos2025 #Székelyföld #gazdaság #befektetés #üzlet #export #ErdélyCafé